Egy árvízkárosult írja Felsőzsolcáról…
Ma, 12:03-kor
Jött a víz…. elkeseredett küzdelem és fejetlenség a felsőzsolcai utcákon… Azóta már tudjuk, hogy a lefolyástalanná tett árterületen Felsőzsolcán esélytelen volt a védekezés. Ráadásul nem volt egy felelős, döntésképes személy, aki tudta volna, hogy mit kell csinálni. Pedig meg lehetett volna menteni a kisvárost! Most pedig ott tartunk, hogy a település nagy része lakhatatlan, sok ház összedőlt, az élet megbénult. Halálos áldozat is van.
Az utcákra, udvarokba, kertekbe, pincékbe beáramlott víz nem tud elfolyni. A pangó vizekben egyre erősebb a bűz, a település nagy része közművek nélkül van, ráadásul rosszindulatú emberek fosztogatása is felbukkant.
Mikor lehet itt újra élhető környezetet létrehozni? Mikor lehet megközelíteni az utakon az otthonokat? És mindezekért ki a felelős? Hova lettek a felelős vezetők? Vagy hol voltak, amikor baj volt? Miért kerülhetett ilyen helyzetbe egy kisváros? Ki engedhette meg, hogy egy lakóövezet védelem és megelőző intézkedések nélkül maradjon? Miért nem lehetett valós információkkal ellátni a védekezésben résztvevőket? Miért hagyták a felelős vezetők a kétségbeesést eluralkodni? Hol maradt a korrekt tájékoztatás?
A jövőt és a helyreállítást illetően pedig mire számíthatnak a kitelepített vagy a bent rekedt emberek?
A mi lakókörzetünkben tudom, mi történt. Felsőzsolcáért emelem fel a szavamat. De tudom, hogy a megyénkben, az országban hasonló tragikus helyzetek vannak. Azt is tudom, hogy a mindenkori felelős vezetők sokkal körültekintőbb és az országért felelősséget érző kormányzat odafigyelésével és intézkedéseivel nagyon sok tragédia megelőzhető lett volna!
Ha te is átélted mostanában a félelmet, ha te is küzdöttél velünk a gáton, ha a te házad, az élőhelyed, az otthonod is tönkrement, ha neked is romba dőlt egész életed eddigi összes hite és munkája, akkor tudod, miről beszélek.
Köszönjük az eddigi támogatásokat,
és kérjük, várjuk a további segítségeket és az összefogást, hogy helyreálljon az élet, legyen jövőkép.
Jelentés a pokol tornácáról Felsőzsolcáról.
Kedves barátaink ! Itt vagyunk az új Pannon tenger közepén. (Felsőzsolca, Toldi Miklós u.11.)
Azért ültem le írni nektek, mert amit a tvben és a hírekben láttok, hallotok közel sem adja vissza azt az áldatlan állapotot, ami itt van.
Amikor kitelepítettek bennünket, akkor a városból a cigányságot vitték
a ” menekült táborokba “. Mi magyarok egymáshoz menekültünk, és egymást fogadtuk be.
Kitelepített az, akit nyilvántartásba vesznek Miskolcon. Mi nem számítunk annak. Vannak olyan házak, amikben harmincan vannak a tetőtérben, mert a szomszédok átmenekültek az összedőlő
házaikból.
Míg a gátat építettük láttuk ahogy az apa a gyermekét hozza, a fiatal anya hátán meg egy lepedő a gyerek ruháival, és gázolnak a derékig érő vízben.
Láttuk, ahogy a 80 éves bácsi minden erejét összeszedve vonszolja a földön a homokzsákot, hogy védje a vályogházát,
amiből mára semmi nem maradt. Láttuk a nagymamát, ahogy ölben hozták egy szál hálóingben papucs vagy cipő nélkül. Mindenét elvitte a víz.
Láttuk ahogy az öreg nénike a kerítésbe kapaszkodik, hogy hagyják, ő itt akar meghalni, mert ez az élete. Láttunk csodálatos
férfiakat, akik 13 fokos vízben állva sportcipőben meg melegítőben rakták a homokzsákot, amit az asszonyok adogattak nekik. Láttunk egész utcákat megmozdulni, és összefogni.
Láttunk 55 ezer homokzsákot megtölteni. DE NEM LÁTTUNK
EGY OLYAN EMBERT SEM, AKI TUDTA VOLNA, HOGY A GÁTAT HOVÁ RAKJUK.
A magyar azt mondja fáj a szíve vagy megszakad a szíve. Mi ezeket látva sírva zsákoltunk.
A városunk polgármestere szerint nálunk minden meg volt szervezve. Őt azonban el sem tudtuk érni. Egyszer ugyan felvették a telefont, amikor homokot kértünk, mert elfogyott, de közölték, hogy ők értekezletet tartanak, és nem érnek rá.
Jelenleg sok helyen nincs vezetékes víz, vagy nem megy el a szennyvíz, ezért vödrökbe végzik a dolgukat. Azt nem részletezem, hogy ezután a vödör tartalma hová kerül.
A vályogházak úgy rogytak össze, mint gyerekkori homokváraink, ha vízzel locsoltuk le őket. A 10-20 éves házakban meg beszakadtak a szobák.
Nálunk a nappaliban most csattogott át a mélytengeri ipari búvár.
Amióta itt vagyunk egy alkalommal kaptunk három szál megsavanyodott kolbászt, meg egy kiló kenyeret, ami másnapra megposhadt, mert a víz miatt nagy a páratartalom.
Gondolkoztunk is hogy azokat a rákokat meg halakat kéne megenni, amik az udvarunkon vertek tanyát. A részünkre szánt élelmiszert sátrakban tárolják a 35 fokban, és mire hozzájutunk addigra megromlik.
Jó hír, hogy mindenkinek szép színe van, mert iszonyú erős a napsugárzás többen tarjagosra égtek.
Ivóvizünk szerencsére van, mert egy hölgy a saját ásványvizét szétosztotta közöttünk.
Bűz terjeng mindenütt, mert a befolyt víznek nincs útja, és elkezdett poshadni.
Nagyon sokan egyik hónapról a másikra élnek, és nincsen pénzük arra, hogy szivattyút bérel jenek, vagy nincs autójuk, illetve erejük, mivel idősek, hogy 40 kilométeres kerülőúton jussanak be Miskolcra, ami légvonalban 3 kilométer, csak hát beszakadt a híd és nem tudunk
arrafelé közlekedni. Tömegközlekedés nincs.
A jó hír, hogy nyitva van a bolt, és lehetne vásárolni, de a
kisboltokban nincs kártyás fizetési lehetőség, a város egyetlen kesautomatája meg még víz alatt volt.
Sok embert megharaptak a megvadult kutyák, de szerencsére a nagy ár elvonultával ez a már nem fenyeget.
Este élesre töltött géppisztollyal járnak a rendőrök, mert a fosztogatást valahogyan meg kell fékezniük. A házainkból nem merünk elmenni, mert a kisebbség beígérte, hogy ha vissza
térnek az üres házakba fognak beköltözni, és az Isten sem rakhatja ki őket.
Félti mindenki azt a kicsit ami megmaradt.
Házhoz sem vizet, sem ételt nem hoznak, el kell érte menni az iskolába, ami innen vagy három kilométer, és nem mered itt hagyni a házad nyitottan, mert az ajtók a víztől bedagadtak,
és nem lehet bezárni …Információnk semmiről nincs. Nem tudjuk, hol
lehetne ételhez jutni, nem tudjuk mi lesz velünk. Sokunk azért is marad egy helyben, mert a kocsija is vízben áll, vagy állt, és nem meri elindítani. Többek közt a miénk is.
Drága barátaink! Megkaptuk a segélyszállítmányaitokat, amit nagyon hálásan köszönünk.
a Máltai Szeretetszolgálati Központba továbbítottuk, hogy azok jussanak hozzá akinek szüksége a legnagyobb.
Miután azonban ide semmi nem érkezik, ezért kérünk benneteket, most már az ittmaradtakon segítsetek.
Utóirat :
Tengerparti ingatlan belső medencével eladó.
Ez egy tréfa volt, mert már nincs könnyünk.
