Éppen befelé mentem a multik által globalizált shopba, amikor az egyik csapóajtó mögül hirtelen előbukkant teljes életnagyságban dölyfösen, izmosan jól tápláltan arcán gúnyos vigyorral a Politika.
– Szia Poli! – köszöntem rá barátságosan, régi ismerősként.
Némán és villámgyorsan vágott szájon, berepültem az egyik vagy talán a másik sarokba, szédültem és éreztem, a meleg vér csordogál az orromból. De hogy minden passzoljon, a szám is kirepedt.
Megállt felettem torony magasan, a győztesek biztos, nagyképű modorával, szája sarkában egy king size cigarettával és torokhangon rám üvöltött.
– Ne tegezz haver!
– Nem, én csak.. – rebegtem halkan, reszketve vártam a további retorziót.
Élvezte még egy percig a fölényét, aztán lassan kikerült és indult volna kifelé. Utána szóltam fakó, rekedt hangon.
– Mondd, lehetsz te más? Más, mint eddig?
Széles vigyor terült el a kissé hájas arcán.
– Ne is álmodj róla, haver. Nekem te mindig csak egy jobbágy maradsz!
És lágyan, de jól érezhetően bokán rúgott hegyes orrú, láthatóan méregdrága cipőjével, majd kiviharzott az ajtón.
Az évtized legnagyobb marketing ötlete az LMP!
Ilyen nevű pártok csak teljesen röhejes országokban vannak, ott ahol a rablók helyett a rendőrfőnök bukik meg, egy befolyásos bűnöző sikkasztása miatt az ügyésznek le kell mondania, nemzeti jelképet tiltanak be, a történelmi események tagadása büntethető, a parlamenti képviselő seggrészegen vezethet autót, mert neki mentelmi joga van és a gárda egyenruhája félelemkeltőnek van kikiáltva miközben a jólfésült bossöltönyösök kirabolják az országot.
– Meddig akartok még aludni?
